Amióta generálkivitelező vagyok, máshogy nézek a Legóra is
Gyerekkoromban a Legó volt a mindenem. Építettem belőle várat, űrhajót, néha egész városokat — és ha valami nem stimmelt, hát lebontottam és kezdtem elölről, legfeljebb anyám morgott, hogy már megint szétszórtam a szőnyegen. De mióta generálkivitelező lettem? Hát, most már minden Legóépítésnél eszembe jut a statika, a költségvetés, meg hogy hol van a műszaki ellenőr. Képzeld csak el, milyen lett volna gyerekként, ha valaki ott lett térdepelt volna melletted, amikor épp egy hatalmas tornyot építettél legókockákból vagy építőkockákból, és nem csak csodálkozva nézte, hanem azt mondta volna: "Hé, építőmester! Nézd csak, ez a torony itt egy kicsit billegősnek tűnik. Mi lenne, ha ezen a két oldalán is kapna egy-egy támasztó oszlopot? Úgy sokkal stabilabb lenne, és biztosan nem dőlne le! Szuper ötlet, mi? Próbáljuk ki együtt!"
Ma már, ha a fiam mellé rakom a zacskót tele színes elemekkel, én reflexből keresem a kivitelezési tervet. Hol van a leírás? Hány négyzetméteren tervezünk? És ami a legszebb: most már tudom, hogy egy rendes Legó-házat is csak akkor lehet összerakni, ha előtte átgondoltuk a logisztikát. Mert építeni bárki tud – de jól és precízen? Na, az már művészet. Mint amikor a téglákat nem összevissza dobáljuk fel, hanem fugakereszttel állítjuk be, hogy holnap is öröm legyen ránézni.
És ott van a klasszikus Legó probléma: az a bizonyos elem, ami soha nincs meg, pedig az egész tartószerkezet azon múlik. Na, ez pontosan olyan, mint amikor a generálkivitelezés kellős közepén kiderül, hogy a PVC csőidom nem érkezett meg, mert valaki a raktárban elnézte a rendelést. A különbség annyi, hogy egy építkezésen ilyenkor nem csak anya morog, hanem a teljes alvállalkozói lánc, és persze a megrendelő is, aki már látja maga előtt a csúszást és a többletköltséget.
A legmélyebb hasonlóság talán abban rejlik, hogy mindenfajta alkotásnak a szilárd rendszer és a kitartó türelem képezi a fundamentumát. Emlékszem, gyermekként, ha siettem a dolgaimmal, a végeredmény ferde falak és ingatag tornyok lettek. Mostanra világossá vált számomra, hogy minden egyes dolog, legyen az bármi, a gondos és precíz alapozáson nyugszik. Valójában egy Legó-ház és egy igazi otthon között csupán a rögzítőelemek anyaga a különbség – az egyiket apró műanyagok tartják össze, míg a másikat masszív betonpillérek. Azonban a mögöttes elv pontosan ugyanaz marad: ha a kezdeti lépéseket elhibázod, az a végén elkerülhetetlenül az egész szerkezet széteséséhez vezet.
Szóval igen, mióta generálkivitelező lettem, máshogy nézek a Legóra is. Most már nem csak a színt és a formát látom, hanem a szerkezetet, az anyaghasználatot, és azt, hogy mennyire lenne ez műszakilag kivitelezhető a valóságban. A fiam meg csak néz rám, amikor elkezdek magyarázni a tehereloszlásról meg a falsíkok síktűréséről. Ő csak építeni akar. És tudjátok mit? Néha irigylem is érte.
De azért, amikor elkészül a kis tornya, mindig megnézem alulról is. Hogy biztosan stabil legyen. Mert egy megbízható generálkivitelező már csak így működik – még a nappali szőnyegén is.
